A Nagyböjt minden évben eljön, újra és újra lehetőséget adva, hogy felkészülhessünk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának megünneplésére. Az "újra és újra" azonban nem azt jelenti, hogy minden Nagyböjt "ugyanolyan", csupán azt, hogy ismét végigjárhatjuk a feltámadt Krisztushoz, embertársainkhoz, s az önmagunkhoz vezető utat. A készületünk mindig függ aktuális élethelyzetünktől, testi és lelki állapotunktól, s még ezernyi minket érő hatástól. Ezért érdemes minden Nagyböjt elején megragadni azt a kiindulási pontot, ahonnan MI el tudunk indulni a fentebb említett úton, ösvényen. Idén én úgy érzem, a liturgikus színek az a pont, ahonnan indulni fogok. A többirányú (Krisztus, embertársak, önmagam), de egymással összefüggő készület, a hibák-bűnök felismerése utáni változtatni akarás színe ugyanis NEM a pusztán emberi veszteségeinket, véglegesnek tűnő vereségeinket jelképező FEKETE, hanem az emberi erőfeszítést megtámogató, isteni kegyelemre való ráhagyatkozást is jelentő LILA. Ráadásul az öröm RÓZSASZÍNJÉVEL a böjt negyedik vasárnapján. És igen, bizony, mindez az önmagát felajánló áldozat, a minket tisztára mosó vér színével, a PIROSSAL karöltve (Virágvasárnap, nagyheti szertartások...). A fent említett liturgikus színek ezúttal sem csupán hatásvadász "külsőségek", hanem egyértelmű útjelzői saját, "személyre szabott" belső ösvényünknek, amely Húsvét hajnalának tiszta, a Feltámadott békéjében ragyogó, dicsőséges FEHÉR-ARANYÁIG vezet.                  

Viczenik Anna