Nyomtatás

           „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” - „Látta mindezt és hitt.” Gondoljuk el, nem volt könnyű sem a sírhoz érkező Mária Magdolna, sem az odafutó tanítványok számára elsőre feldolgozni az üres sír látványát. Nekünk sem lett volna az. Még akkor sem, ha Jézus maga előre megmondta, hogy fel fog támadni a halálból. Mert ugyan melyikünk tudta volna a pénteki események után akár csak elképzelni is ezt? A „rendezett üresség”, az Úr adta belső tisztán látás kegyelme: így lehet az, hogy János „látta mindezt és hitt”. Saját, személyes hitünknek már biztos támaszát jelenti a tanúságtévő apostolok, asszonyok, vértanúk és az azóta eltelt évszázadok keresztényeinek hite. Hálát adunk-e a hitünkért? Tanúságot tesznek-e róla tetteink, szavaink hogy a feltámadt Krisztushoz tartozunk? Megéljük-e úgy hitünket, hogy az támasza lehessen mások hitének?

(Viczenik Anna)