- Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2017

Minden évben április egyik napján teremtünk lehetőséget arra, hogy projekt nap keretén belül, különféle szempontok alapján, kicsit jobban figyeljünk a bennünket körülvevő világra.

Ebben az évben az 5. és 6. osztályosok a REX Állatszigeten ismerkedtek a felelős állattartással, a 7, 8. osztályosok a Hulladékhasznosító működését ismerhették meg illetve az Újrahasznosítási Központban jártak.

Az alsósok programjáról Langné Urbán Erzsébet tanító sorait olvashatják:

Az alsó tagozaton április 5-én ünnepeltük a Teremtés napját.

Az év során több olyan nap van, amikor a természetre, a teremtett világra gondolunk. Ősszel volt a Teremtés hete, tavasszal van a Föld napja, Madarak, fák napja, a Víz világnapja és egyházunk március 25-én ünnepelte Gyümölcsoltó Boldogasszony napját. Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?

Két korcsoportban, énekekkel, vetítéssel, kézműveskedéssel és sok játékkal jártuk körbe a fenti témákat.

A teremtés napján gondoltunk minden teremtményre: a Földre, növényekre, állatokra, az EMBERRE és a TEREMTŐRE, mert

AJÁNDÉKBA KAPTUK A FÖLDET ÉS EGYMÁST IS!

 

A képre kattintva, a képek között böngészve ízelítőt adunk a nap eseményeiről.

Április 5-én, délután a komolyzenéé volt a főszerep minálunk. Iskolánk kórusa, erdélyi testvériskolánk tanulói, jelenlegi és volt diákjaink hangszeres szólistái, csodás hanggal megáldott énekesei biztosítottak színvonalas szórakozást az összegyűlt nézőseregnek. Minden résztvevőt és segítőt köszönet illet, különösen a program megálmodóját és szervezőjét Mohayné Róna Katalint.

Egy kis ízelítőt a műsorból, ide kattintva tekinthetik meg.

Iskolánk egy új hagyományt indít a 2016/17-es tanévben: megalapítja a Szent János Lovagrendet. A lovagrendbe minden évben egy tanuló kerülhet be az ötödik osztályból. Akkor kerül be a diák a Lovagrendbe, ha elnyeri a lovagi címet. A Lovagi cím elnyeréséhez egy több fordulón át tartó szellemi és fizikai viadalsorozatot (Viadalsorozat menete) kell megnyerni. A lovagi cím és a lovagrendben való tagság, nagy felelősséggel jár (Lovagi kódex) és különböző kiváltságokat és dicsőséget ad (Lovagi előjogok) a mindennapi Iskolai életben.

 A Lovagrend célja:

  • A felsős diákközösségbe újonnan bekerülő tanulók szociális integrálása
  • Követendő magatartással és szorgalommal rendelkező tanulók jó példájának közvetítése az iskola tanulói felé.
  • Azon diákok kitüntetése, akik kiemelkedő szellemi és sport-teljesítményre képesek.

Iskolánk könyvtárában és a felsős folyosó faliújságjain április 11-én –hagyományainkhoz híven-ismét a költeményeké volt a főszerep. 200 éve született Arany János, így ebben az évben az ő költészete került a középpontba. Színjátszó szakkörünk tagjai, egyik leghíresebb versét dolgozták fel s ezt a feldolgozást mindenki megnézhette, aki kíváncsi volt rá. Hatalmas volt az érdeklődés. Összesen tizenegyszer csendültek fel a Családi kör című költemény jól ismert sorai. A vers Oszter Sándor hangján szólalt meg (https://www.youtube.com/watch?v=H0EIr-mfTmo), a képeket Knotz Anikó gondolta ki hozzá és a felsős színjátszósok valósították meg. A felvétel nem jó minőségű, de talán így is érdemes végignézni. A videót itt tekinthetik meg!

Új információk a tankönyvrendelésről a Tankönyv menüpontban

Tájékoztatás a tankönyvekről itt!

Április 11-én a Magyar költészet napján diákjaink egymásnak szavaltak, megzenésített verseket énekeltek. Ízelítőül egy részlet a 2. b osztályosok produkciójából.

Az eseményről a képre kattintva olvashat.