Nyomtatás

„A gyermek először is azoké, akik nemzették őket: a szülőké. Ők felelősek a létük valamennyi szintjén történő képzésükért. Oktatásuktól nem fordulhatnak el közömbösen. Amennyiben erről lemondva csak az oktatók, tanárok kezére bíznak mindent, olyan szülőkké válnak, akik „részlegesen elhagyják” gyermeküket.

Isten gondolataiban azonban az ember „egyedül” nem létezik. Csak egymással kapcsolatban lévő emberek léteznek. A szülők, a tanárok, a tanulók saját maguk felelősek, mindegyik a maga helyén, a fiatalság teljes kibontakozásáért.

A fiatalok oktatása, nevelése nem egyéni, hanem közösségi munka.

Gondviselésszerű az, ahogyan több órán át, életünkből több éven keresztül a diákok és a tanárok össze vannak zárva ugyanabban az osztályban, ugyanabban az iskolában, iskolai környezetben.

Isten figyelmes ezekkel a természetes csoportosulásokkal, azt kívánja, hogy a személyek számára igazi kibontakoztató, szeretetére nyitott közösségek legyenek.”

/Michael Quoist/

 Iskolánkban a szeretet a fő parancs!

A kezdeti időkben úgy értelmeztük ezt, hogy az iskolában mindenkit szeretettel vegyünk körül, legyünk türelmesek, befogadók, és személyes példánkkal közvetítsük az isteni szeretet erejét. Ez jó értelmezés volt, de kevés! Rájöttünk, hogy a gyermekeknek nem csak a simogató szeretetre van szükségük, hanem a javukat szolgáló szigorra, rendszerre, munkára, fegyelemre, tanulásra, egymás, a család, az iskola közösségének tiszteletére, az értük való áldozatokra. Követelményrendszerünkben így a szeretet nem a fellazítást, hanem a feladatok mind tökéletesebb elvégzésének támogatását jelenti.

Ennek a feladatnak azonban csak a szülők, a családok együttműködésével tudunk eleget tenni.

 Intézményünkben nyolc évfolyamon folyik az oktatás. Évfolyamonként két osztályban folyik az oktatás. Osztálylétszámok többnyire nem haladják meg a 25 főt. Délután az alsóbb osztályok napköziben, a felsősök tanulószobán, illetve különböző szakkörökön, sportfoglalkozásokon tölthetik hasznosan az idejüket.

A gyermekek minden évfolyamon heti két órában tanulnak hittant, az első három évfolyamon furulyát, negyedik osztálytól angolt, számítástechnikát és egyházzenét.

Intézményünkben fejlesztőpedagógus, pszichológus, gyógypedagógus, logopédus segíti az arra rászoruló tanulókat. Jól működő kapcsolatot tarunk fenn a kerületi nevelési tanácsadó munkatársaival.

Oktató munkánk legfőbb célkitűzése, hogy olyan alapot adjunk tanulóinknak, melyre bátran építkezhetnek középiskolai tanulmányaik során, ezért iskolánkban kiemelt szerepet kapnak az alapkészségek fejlesztését szolgáló tantárgyak, tevékenységi formák. Diákjainkat rendszeresen versenyeztetjük, mérjük, hogy minél szélesebb ismereteket kapjunk valós tudásukról. A kerületi és országos kompetencia mérések alkalmával, örömmel tapasztaljuk, hogy az eredmények nem csak hogy elérik az átlagot, de sok esetben túl is szárnyalják azt. Diákjaink rendszeresen indulnak l egyházmegyei, kerületi, budapesti és országos tanulmányi- és sportversenyeken. Versenyeredményeink önmagukért beszélnek.

Iskolánkban a tanulóknak lehetősége nyílik különféle – énekkar, hegedű, zongora, citera, fúvósok, gitár, stb. – zenei képzésben részt venni. Járhatnak atlétikára, focira, úszásra, korcsolyára, gyógyúszásra, sakkra, tollaslabdára, kézműves szakkörre.

Hagyományainkhoz tartoznak az osztálymisék, zarándoklatok, karácsonyi és húsvéti lelki gyakorlatok, közös, ünnepi misék, roráték, gálaműsorok, osztálykirándulások, farsangi mulatságok, nemzeti ünnepeinkről való méltó megemlékezések, nyári, őszi táborozások, anyák napi megemlékezések s a napközisek klubdélutánok.

Szívügyünk a környezet védelme. Rendszeresen gyűjtünk papírt, elemet, s már hagyományosan érdekes, interaktív programokkal ünnepeljük a Föld Napját.

Ösztönözzük növendékeinket a tevőleges jótékonykodásra, ezért új iskolai hagyományt teremtettünk: minden felsős osztály az adventi időszakban megkeresi azt a helyet, feladatot, ahol valóban hasznos tevékenységgel segíthet másoknak, szerezhet örömet. Voltunk már idősek otthonában, a fóti gyermekvárosban, egy gyermekkórházban, hajléktalanszállón és most már hagyományosan, évek óta segítjük a Böjte Csaba testvér nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány „Angyaljárás” programját. Ha valakit érdekel,

hogy mi is ez a program, tájékozódhat itt http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/te-is-lehetsz-angyalka-ajandekozz-gyerekeknek/

 

Húsz éves múltunk alatt sikerült összekovácsolnunk egy olyan iskolai közösséget, melyben érték a tudás, a szorgalom, az egymás tisztelete, s szeretnénk, ha a jövőnket is az a szeretet határozná meg, amellyel idáig sikerült eljutnunk.